Székelycsóka az Erdélyi fennsík középső részéhez, a Nyárádmentét övező dombvidék vonulatához tartozik. Sem a falu területén, sem a határán nem találkozunk sík területtel. A faluhoz tartozó határ, eróziós terület. Felületén a termőréteg a humusszal csak pár centiméter vastagságot mutat. Állandó trágyaadagolás nélkül nincs termőereje.

A falu keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, de az 1567-ben készült „registru”-ban Marosszék falvai között már mint önálló települést sorolják fel Chijokafalva (Csókafalva) néven, 3 kapuval.

Székelycsóka, községünk talán egyetlen faluja, amelyre joggal rámondaható, hogy elnéptelenedett. A falu fejlődése, lassan, szinte zökkenőmentesen haladt 1962-ig, amikor az erőszakos kollektivizálás kiváltotta a falu szülötteinek tömeges elköltözését. Ekkor vette kezdetét a rend, a fegyelem, a szorgalom és a becsület normáinak felbomlása, a falu elsorvadása.

Az 1833-ban épült iskola ma már 8-10, többnyire roma nemzetiségü gyereknek próbál minimális ismereteket nyújtani.

A nagy gazdasági fordulat nem hozta magával, a beígért reményeket, nem tudta biztosítani a falu lakosságának ellátását. Megindult a lassú elvándorlás, új munkahely és új otthon keresése. E folyamat megállíthatatlanná vált olyannyira, hogy az 1989-es forradalmi változás után már csak 20%-a volt otthon az őslakosságnak. Lassan eltüntek az alázatos házak, a szép udvarok és utcák. Helyüket benőtte a gyom, a kegyetlen idő új sarjadéka.

Mint említettük a falu határának nincs termő ereje, de ennek ellenére a csókai cseresznye Erdély szerte ismert volt.

Jelenleg Székelycsóka lakossága szinte 90%-ban roma nemzetiségű. Az elszármazottak és elmenekültek egyre fogyatkozó reménnyel várják, hogy legyen hová és legyen érdemes, ha nem is hazaköltözni, de legalább időnként ellátogatni.

Készült Szigeti Mihály, Bölcsőhelyünk volt Székelycsóka, c. Falumonográfiája nyomán.